|
Robert A. Monroe
Robert A. Monroe, alapító, miután lediplomázott az Ohio Állami Egyetemen, rádióműsorokat kezdett el vezetni. A 2. világháború után saját
programszervezési egyesületet alapított New York-ban, és alelnökként és a Mutual Broadcasting System hálózat igazgatótanácsának a tagjaként szolgált. Szerepelt a "Who is Who"-ban ("Ki-kicsoda"), Amerikában, az 1950-es években, valamint három könyvet is írt: Journeys Out of the Body, Far Journeys, and Ultimate Journey.
1949-ben Mr. Monroe megalapította a RAM Enterprises-t, egy vállalatot, amely hálózati rádióműsorokat sugárzott. Az 1950-es évek elején
pontosan huszonnyolc műsort sugárzott havonta, főként drámai és népszerű vetélkedő show-kat.
1956-ban a cég felállított egy Kutató és Fejlesztő Osztályt, hogy tanulmányozza a különféle hangminták hatásait az emberi tudaton,
beleértve az alvási állapotokat. Ez egy természetes irány volt ahhoz, hogy ezt az új területet alkalmazzák a műsorszórás módszereihez,
hogy ezt felhasználják a cég kereskedelmi tevékenységeihez. A cél az volt, hogy hatékonyabb módszerekkel továbbfejlesszék a meglévő
ismereteket, mint amire eredetileg képesek voltak, és ennek a kutatásnak az eredményei nemzetközileg ismertté váltak.
1962-ben a vállalat elköltözött Virginiába és ezután megváltoztatta a nevét Interstate Industries, Inc.-re. Ezen a helyen különböző
tevékenységekkel foglalkozott, rádióműsor és kábeltelevízió szolgáltatással, később audiókazetta gyártással és forgalmazással. Ezekkel
a kazettákkal mutatták be a gyakorlatban a korábbi és a folyamatban lévő vállalati kutatási program felfedezéseit.
A kutató leányvállalatot megszüntették és létrehoztak egy független nonprofit szervezetet, a The Monroe Intézetet, 1985-ben. Az
Interstate Industries, Inc. magánkézben maradt és a saját feladatain túl a The Monroe Intézet kereskedelmi ügynökeként tevékenykedik.
1995. januárjában, Laurie Monroe-t, Robert Monroe lányát, aki tíz éven keresztül volt az igazgatótanácsban, kinevezték az Interstate
Industries, Inc. elnökének. Olyan tapasztalatokat hozott a cégbe, amiket a kiskereskedelmi iparban és a kereskedelmi ingatlanbefektetésben
szerzett. Az apja 1995. március 17-ei halála óta is Laurie folytatta az apja munkáját. A vállalat célja, hogy világszerte megismertesse az
emberekkel a Hemi-Sync® termékeket és azok jótékony hatásait.
A Monroe intézet
A Monroe Intézetet 1985-ben alapították, mint 501(c)3 nonprofit kutatóintézet, nevelési központ, és tagsági szervezet. Az Intézet azt a
nézetet vallja, hogy az összpontosított tudat megadja az összes választ az emberi létezés kérdéseire és, hogy az ilyen tudatállapotokban
szerzett személyes tapasztalat pozitívan járul hozzá az ember életéhez.
Ha szeretnél többet megtudni a Monroe Intézetről és a programjaikról, látogasd meg a honlapjukat
|